Tavasszal téged látlak
a nyíló virág pompájában,
mely természetes, csodálatos,
bódítóan illatozó
varázslatos, mint Te vagy!
Nyáron téged látlak
az ég vakító kékjében,
a ragyogó napsütésben,
éltet adó melegében,
sugárzó, mint Te vagy!
Ősszel téged látlak
a pihenni késülő tájban,
mely színes, kedves, elbűvölő,
szemet, lelket melengető
békés, szelíd, mint Te vagy!
Télen téged látlak,
minden jégkristály tükrében,
minden lehulló pihében,
minden fehér ragyogásban,
mely oly tiszta, mint Te vagy!
Mert én csak téged látlak,
akár tél van, akár nyár van,
Te vagy nekem mindaz, ami éltet,
s kimondhatom, amit érzek:
Nagyon szeretlek téged!
(Mész Andrea)